Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése és a települési önkormányzatok az elmúlt, lassan másfél évtized során több alkalommal foglalkoztak Pest megye önálló NUTS-II. régióvá válása kérdésével, annak érdekében, hogy a megye egésze a valós fejlettségének megfelelő statisztikai besorolásba kerüljön. Pest megye az uniós csatlakozásunk kezdete óta csak korlátozottan jutott hozzá azokhoz a forrásokhoz, amelyekre a tényleges fejlettségi szintjének megfelelően jogosult lett volna, s amelyekre égetően szükség lenne a térség belső kohéziójának erősítése, és versenyképességének javítása érdekében.  

Az uniós támogatáspolitikai szabályozás a támogatás szintjét és a nemzeti hozzájárulás mértékét (társfinanszírozási arány) hozzáigazítja az egyes régiók fejlettségi szintjéhez. A Pest megye és Budapest által alkotott Közép-magyarországi régió speciális helyzetét az okozza, hogy az egy főre jutó GDP tekintetében – Budapest hatása miatt – a közösségi átlag fölött áll, ezért – eltérően a többi hat magyar régiótól – 2014-2020 között nem jogosult olyan mértékű és feltételrendszerű európai uniós támogatásokra, mint a közösségi átlag 75 százaléka alatti legfejletlenebb régiók. A régióban elérhető források csökkenése elsősorban Pest megyét érinti hátrányosan, mivel Pest megye Budapest nélkül a kevésbé fejlett régiók jogosultsági szabályai szerint lenne támogatható. 

A Kormány 1011/2013. (I. 16.) Korm. határozatában elrendelte, hogy a Közép-magyarországi régió kettéválasztásának lehetőségét a 2016. évben esedékes NUTS-rendszer felülvizsgálatot megelőzően vizsgálják meg. A régió-lehatárolás módosítása a Kormány kezdeményezésére, az Európai Bizottság egyetértésével, és az EUROSTAT jóváhagyásával történhet, és a döntéshozatalt követő második év január 1-től lép hatályba (2018. január 1.), így az önálló régióvá válás előnyeit Pest megye a következő uniós fejlesztési ciklustól élvezheti. A Kormány azonban döntött arról, hogy megvizsgálja a hazai forrásból történő kompenzáció lehetőségét Pest megye számára a 2020. évvel záruló a fejlesztési ciklusra. 

Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése 69/2015. (10.30.) PMÖ határozatával kezdeményezte a Pest megyei települési önkormányzatok képviselő-testületeinél, hogy határozattal támogassák Pest megye önálló régióvá válását. A kezdeményezésre  a 187 Pest megyei települési önkormányzat képviselő-testülete közül 185 döntött Pest megye önálló régióvá válása mellett. 

Budapest és Pest megye kettéválasztását a Fővárosi Közgyűlés is egyhangúan támogatta.  

Pest megye önálló régióvá válásáról bővebben itt olvashat.