Ismertették, hogy a költségvetési forrásból meghirdetett fűtéskorszerűsítési alprogram új kondenzációs kazánok beépítéséhez és a kiegészítő költségekhez - például kéményátépítéshez, radiátorok cseréjéhez, fűtési csőhálózat korszerűsítéséhez - nyújt támogatást az elszámolható bruttó költségek 40 százalékáig, de legfeljebb 700 ezer forintig. 
    
Az NFM arra számít, hogy a szén-dioxid kibocsátási egységek eladásából biztosított 3,5 milliárd forintos keret 6-9 ezer épület vagy lakás fűtési rendszerének korszerűsítésére lehet elegendő. Eddig több mint 4300 támogatási kérelem érkezett - a legtöbb a közép-dunántúli (közel 1300), az észak-alföldi (közel 700) és észak-magyarországi (több mint 560) régióból -, a pályázatok feldolgozása folyamatos - írták. 
    
Az NFM kiemelte, hogy a kormány az adócsökkentések, a családi adókedvezmények és a foglalkoztatási programok mellett a rezsiköltségeket jelentősen csökkentő intézkedésekkel is erősíteni kívánja a magyar családokat. A 2014-ben indult Otthon Melege Program eddig közel 120 ezer háztartás energetikai korszerűsítését tette lehetővé mintegy 23 milliárd forintnyi támogatással - áll a közleményben.
    
Az Otthon Melege Programról hivatalos tájékoztatás a kormányzati honlapon és a pályázatkezelő NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. oldalán található.